2012. augusztus 31., péntek

Útonállás - A három nagy víz kirándulás II.

Folytatás az előző bejegyzésből



Reggel korán tovább indultam, kicsit el is áztam valami hajnali esőtől. Először egy üzletember vett fel, aki kifejtette, hogy soha nem szokott felvenni stopposokat, mert bármi történik, ő felel a céges autóért és az illegális utasokért. Az ilyen történetek azért mosolyogtatnak meg mindig, mert amikor nekem mesélik, már épp az a helyzet áll fenn, hogy változik az adott ember hozzáállása, ugyanis én - a stoppos, már benn ülök az autójában. Ki tudja, lehet, hogy pár év múlva már minden stoppost fel fog venni. Kitett Brest külterületén, ahol sikerült az első mozdulatommal ráfordulásból megállítanom egy fiatal srácot, aki bevitt a városba. Amúgy ez a spontán éppen ráfordulós taktika sokszor bejön, valahogy mindig azt érzem, hogy az első érkező autónál van a legnagyobb esélye annak, hogy felvegyenek. Egy órán belül ott voltam a TGV-kel zsúfolt vasútállomáson, ahol megvártam Milenát, közben meg gyönyörködtem az Atlanti óceánban.


Brest kikötője az óceánnal



Útonállás - A három nagy víz kirándulás I.

A három nagy víz kirándulás


Ez most rendhagyó. Semmi hangszerjavítás, maximum zenélés. Utazás



Na először is. Ezt most azért írom, illetve próbálom megírni, mert nagyon rossz a memóriám, és az utóbbi időben észrevettem, hogy képek, illetve szöveg segítségével sok mindent újra tudok élni, úgyhogy ez egyben kísérlet is, hogy vajon mondjuk öt év múlva mennyire lesznek feleleveníthetők az emlékezetemben ennek az útnak a dolgai. Mondjuk már így is elég sokáig halogattam, de szólítottak más dolgok, többek között a Művészetek völgye, ami szintén megérne egy misét, de az úgyis megmarad mindenkinek a kollektív emlékezetében.



Szóval úgy kezdődött az egész, hogy megint rámjött az utazási hajlam, és valami nagyobbat akartam, mint a legutóbbi Lengyelországi túra, szóval azt ötlöttem ki nagy okosan, hogy úgyse voltam még Nyugat-Európában, elmegyek oda valahova. Hogy őszinte legyek, az égvilágon semmilyen tervem nem volt induláskor, ahogy kiálltam a Sasadi úti OMV kúthoz, kellett egy darabig gondolkoznom, hogy egyáltalán mit írjak ki a táblára. Végül a "TO WEST" mellett döntöttem, nem azért, mintha bármi értelme lett volna, hanem mert tényleg dunsztom nem volt róla, hova akarok kilyukadni.


Miközben a stoppolási hely felé tartottam, éreztem, hogy be vagyok parázva, félek az ismeretlentől, hogy mi fog történni nagyon messze itthontól. A vicc az egészben, hogy voltam már olyan messze, ahonnan nem lehetett egy nap alatt hazajönni, egyedül, utazáshoz elegendő pénz nélkül, és soha nem is volt komolyabb problémám, de valahogy mégis aggasztott az egész. Aztán a benzinkútnál, ahogy kiértem, láttam, hogy épp egy hajléktalan kinézetű figura stoppol Prága táblával, na ez nyugtatott meg, hogy ha neki nem lesz gondja (márpedig mér lenne) akkor nekem se lesz. Ez jó nagy hülyeség, de valahogy az ilyen parákat soha nem a józanész gyűri le bennem... Ki is vártam, amíg őt felvették, kiálltam, és kábé negyed óra múlva meg is állt nekem egy autó, egy magyar srác, aki Győr mellé ment csónaktúrára a barátaival. Szerintem nem is nézte a táblát, de kábé pont ezt szerettem volna, hogy csak úgy kezdődjön el. Amint beültem az autóba elszállt az egész idegesség-félelem izé, beszélgettünk, mesélt a stoppjairól. Aztán valahogy elnéztük az utolsó benzinkutat, mielőtt lekanyarodott a pályáról, úgyhogy ott tett ki a lehajtón, gondoltam, itt legalább egyértelmű lesz, merre megyek, nem is tettem ki táblát csak stoppoltam. Álltam ott egy darabig, aztán felvett egy kamionos, mondta, elvisz a következő kútig.




Aztán ahogy elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy épp Németországba tart, ott fogja átrakodni a szállítmányt. Na, gondoltam ennél jobb sem kell, rögtön megkérdeztem, mit szólna a társaságomhoz? Aztán ahogy haladtunk, összebarátkoztunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, megosztotta velem az ételét, (olyan fantasztikus házi kovászos uborkája volt, hogy az egyszerűen leírhatatlan!), én is próbálkoztam valami megosztásfélével, aztán végül két hetvenforintos májaskonzervet el is fogyasztottunk közösen, mondta, már jó rég nem evett ilyet. Pedig egyébként tényleg jó, de valahogy nekem se jutna soha eszembe bemenni a Teszkóba és venni vacsorára ilyet. Ez a kaja utazásra van kitalálva, de arra tökéletes, még mindig van egy marhamájas nálam, ami megmaradt, voltaképpen az apokalipszisig megőrzi szavatosságát, és tápláló, ízletes (fel kéne fogadniuk reklámarcnak).