2013. december 25., szerda

Hegedűjavításos visszatérés

Nahát először is boldog Karácsonyt mindenkinek! Úgy látszik az utóbbi időben csak ilyen ünnepibb alkalmakkor írtam bejegyzést, úgyhogy ezt a sort nem most fogom megtörni.

A legutóbbi bejegyzés óta több mint három hónap telt el, és bár itt a blogon semmi nem látszott ebből, nagy változások jöttek az életemben. Először is újból Budapesten lakom, egészen pontosan Budán a Móricz Zsigmond körtéren. Sikerült kivennem egy lakást, amit amolyan lakásműhelyként is tudok használni, ez azt jelenti, hogy ugyan a szalagfűrészemet még nem mertem bekapcsolni, de a kéziszerszámos munkákat tudom csinálni, és a csiszoló-gép, köszörű sem üti még ki a biztosítékot a szomszédoknál. Budapestre költözésem mellett munkát is vállaltam teljes állásban, hogy fenn tudjam tartani a lakást és magamat, így jelenleg egy kiadónál dolgozom tördelőként, és amikor hazaérek, jöhet a hangszerészmunka. Nem mondom, hogy túl sok szabadidőm van, de egyelőre más lehetőség nem kínálkozott.

Az elmúlt három hónap alatt közben sikerült felépülnöm a gerincsérülésből, így ez már semmiben nem akadályoz. Egyszóval újból működik minden, mint a régi szép tanoncidőkben, dolgozom a hangszereken munkaidőn kívül; talán a legnagyobb különbség, hogy immáron a saját szerszámaimat használom, és nem a főnökömét. Későbbekben a szerszámokról is fogok itt bővebben írni, mert beszerzésük során sok jó és rossz tapasztalatot szereztem.

Most viszont csak egy könnyed kis javítást választottam visszatérőnek, egy szegedi hegedű apró tetőjavítását, amit az utóbbi hetekben csináltam.

íme a sérülés maga: A hölgy, akié, interneten keresztül vette a hangszert, így nem vehette észre a letörést. Sajnos elfelejtettem lefotózni az eredeti letörést, ez már az egyenesbe igazított letörés.
Persze a letörés eredetileg szabálytalan alakú volt, de ahhoz, hogy javítani tudjam, síkba kellett vágni/csiszolni, így tudok valamilyen toldást ragasztani rá.

maga a toldás ilyen állapotban még meglehetősen rusztikusan hat a hangszeren, de természetesen ez még nem a végleges állapot.
A toldást célszerű úgy rögzíteni, hogy szorítás közben ne sérüljön meg a hangszer más része...
A ragasztáshoz a hagyományos enyv helyett Titebondot használtam, hiszen ezt a kötést nem akarjuk a későbbiekben sem megbontani.
És kezdődhet a farigcsálás.
meg a csiszolgatás
A ráragasztott toldás szálirányának és sűrűségének illik nagyon hasonlónak lennie az eredeti anyagéhoz.
és végül következik a lakkozás
illetve a színezés lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé látsszon a javítás



És a teljes hangszer, újra sérülés nélküli állapotban.
Hát ez most ilyen kicsiség volt, de ez sem elhanyagolható, ha valakit érdekel a hangszere kinézete. Fontos viszont még megjegyeznem, hogy ilyen javításokat könnyedén csak politúros hangszereken lehet megcsinálni, a szintetikus lakkoknál sokkal nehezebb a színt és a lakkozást egyáltalán megcsinálni, hiszen azokat nem lehet ecsetelni.

Ami még újdonság a bloggal kapcsolatban, hogy úgy döntöttem, csinálok hozzá egy fészbúk oldalt is, ahova kiposztolom az újabb bejegyzéseket, meg minden mást, talán ott majd jobban látszik, hogy életben vagyok, csak nincs internetem, meg ilyenek (ja mer azért is nem írtam az utóbbi három hónapban ide, mert nem sikerült még az internetet beszereltetni a lakásba, a kedves UPCvel még megy a huzavona...)

Mindenkinek jó pihenést a kis szünidőben, én meg most már gyakrabban fogok jelentkezni.

2013. szeptember 10., kedd

Conradtól szeretettel

Akik szokták olvasni a blogomat, bizonyára emlékeznek a Batár elnevezésű hulladékból épült hangszeremre, amit a "Hangszert bármiből!" elnevezésű pályázatra készítettem. Íme a linkje:


ő volt az
Az említett bejegyzésben meglehetősen csalódottan írtam, hogy semmilyen helyezést sem sikerült elérnem, még csak meg sem említették a munkámat. Ugyanakkor azért közzétettem a beszámolómat a lom-bendzsó-gitárról, és leírtam a véleményemet is a dolgokkal kapcsolatban, a bejegyzés linkjét pedig kommenteltem a Furdancs blog témába vágó bejegyzéseihez. 

Már majdnem el is felejtettem az egész szerencsétlen ügyet, amikor felhívtak telefonon, és közölték, hogy a Conrad Electronictól felfigyeltek a pályamunkámra, vagyis megnézték a blogomat, és mivel tetszett nekik, felajánlottak egy extra második helyezést és az azzal járó díjat! Ezzel együtt meghívtak egy ebédre, amin a pályázat szervezői és a nyertesek vehettek részt, teljesen le voltam döbbenve. A pályázathoz egyébként még csak annyit fűzök hozzá, hogy a Conrad ajánlotta fel a díjakat, és a lebonyolítást a Furdancs blog intézte.

Az én munkámat mégis a Conrad Electronictól találták meg, és velük kapcsolatban csak egy kérdésem van: Lehet-e ennél úriemberebb módra elvenni valakinek a rossz szájízét? Senki nem kényszerítette őket arra, hogy megkeressenek, még kevésbé arra, hogy ráadásul díjazzanak egy 70.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal. Így én is a második helyen végeztem a versenyben, de úgy, hogy az eredeti nyertesek közül mindenki maradt a helyén, és megkapta jól megérdemelt jutalmát.

A díjátadó ebéd egyébként nagyon jó hangulatú volt egy flancos étteremben, ahol a pályamunkák bemutatása által okozott hangoskodás kisebb zavart okozott a jólszituált vendégek között, de nem volt semmi komolyabb gond, sőt ha szabad ilyet mondani, ez még emelte az esemény fényét. Minden díjazott mű remek volt, és főleg az első helyezett Cees alkotásai, amik legalább annyira szolgáltak mások okulására, mint szórakoztatására. (Arról nem beszélve, hogy amikor egy mezei nejlonzacskó gurigán minden átalakítás nélkül eljátszott egy népdalt, lehidaltam...)

Ami még apropója ennek a bejegyzésnek, hogy megjöttek a szerszámok, amiket a Conradtól rendeltem a nyereményemből, és amelyek fontos darabjai lesznek műhelyem (ha végre lesz ilyen) felszerelésének. Jöjjön egy kis bemutatás. Aki nem ismeri a Conrad Electronicot (http://www.conrad.hu) annak elmondom, hogy mint a nevéből is kiderül, elsősorban elektronikai eszközök/alkatrészek/szerszámok stb. árusításával foglalkoznak, de ezen felül nagyjából bármilyen technikai ketyerét megtalálni náluk az autóalkatrésztől kezdve a napelemes mobiltöltőn át a harapófogóig. Nem is igazán ez az érdekes, hanem, hogy viszont elektronikában tényleg nagyon otthon vannak, és amikor én különböző problémáimmal néhányszor már megjelentem náluk (például egy villanymotor fordulatszámszabályozását illetően, amiről majd egy későbbi bejegyzésben beszámolok) mindig tudták, mi a megoldás a gondomra. Szóval nem is véletlenül örültem, hogy az ő vásárlási utalványuk a díj a pályázatra. Jöjjenek a csodás szerzeményeim:

Íme a sokat sejtető doboz, tele jósággal, már egy magamfajtának
Az első darab egy hőmérő, ami képes -10 - 220 °C-ig mérni annak a hőfokát, amibe belemerítjük/szúrjuk. Nekem ez nagy segítségemre lesz abban, hogy jó minőségű enyvet készítsek, illetve ha újból rászánom magam majd a lakkfőzéssel való kísérletezésre, ahhoz sem lesz hanyagolható.
A következő egy kötelező alapkellék, nem mellesleg a gépműhelyek egyik legelterjedtebb divatcikke, ami jól fog jönni marógép mellé (mert már azom is van pszt) - na szóval ez egy DJ fülhallgató
Ő kérem egy egyszerű kis kúposfogó, ilyet már sok ideje, sok helyen keresgéltem, és nagyon örültem, hogy itt megtaláltam, nem mondom, hogy mindennap fogom használni, de például drótok törés és sérülés nélküli hajlítgatásához első osztályú
Ő egy pára és hőmérő berendezés, aminek főleg első funkciója nagyon fontos számomra, ugyanis ha fát és hangszereket akarok tárolni (persze, hogy akarok) akkor azt nagyon javallott állandó páraszinten tartani, hogy elkerüljem a sérüléseket.
Ő pedig egy jó öreg analóg tolómérő, végre egy rendes, pontos darab, ez elengedhetetlen, és eddig is eléggé meg voltam lőve nélküle.
És tádám a főszereplő egy Bosch felsőmaró, igazi profi darab
Az új széria már annyira biztonságos, hogy szerintem a máshol keletkezett sérüléseidet is begyógyítja, de ezen túl fogom tenni magam, látható, hogy egy masszív kis 1400 wattos méregzsákról van szó, ha minden jól megy, ezzel akár 10+ évig is élvezhetjük egymás társaságát.

Na a végére már csak az maradt, hogy szeretnék köszönetet mondani a magyarországi Conrad munkatársainak, akik ilyen nagy és nem várt örömet okoztak nekem, és kívánom nekik, hogy ők is részesüljenek hasonló élményekben! Hepiend.

Beszámoló helyett

Kedves Mindenki!

Legutóbbi bejegyzésemben nagy lelkesen bejelentettem, hogy elutazom, és haza sem térek addig, amíg végig nem jártam az El Caminot. Ez nagyon szép tervnek ígérkezett, és nagy reményekkel indultam neki az azt megelőző Horvátországi családi nyaralásnak is. Csakhogy a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogyan terveztem, és most már majdnem két hete itthon vagyok, többnyire fekszem.

Az történt ugyanis, hogy sikerült leesnem egy nagy betonépítmény tetejéről, amit Tito tengeralattjáró búvóhelynek használt, és eltörtem egy csigolyámat. Szerencsére úgy tűnik, nem lett maradandó károsodás a részeimben, mindenesetre most sokat kell feküdnöm, nem szabad magam megerőltetnem, és egy furcsa gerincmerevítő szerkezetet kell hordanom, ami leginkább a rohamosztagosok páncéljának vázára emlékeztet. Szóval bizonyos szempontból nézve arany életem van, más szempontból meg nagyjából ágyhoz vagyok kötve még legalább 1-2 hónapig, de az orvosok szerint az ilyesmi három hónap alatt gyógyul meg teljesen (forr össze a csont). Úgyhogy legkésőbb November végére leszek újból 100%-os ha minden jól megy, addig csak kisebb dolgokat tudok csinálni, lehet drukkolni, hogy minél hamarabb felépüljek :) (és jövőre (bár már nem merem így egyértelműen kijelenteni) talán esetleg meglehet, hogy eljutok a Caminora is.) Mindenesetre az íméljeimet már újból tudom olvasni...


2013. augusztus 20., kedd

El a caminora

Kedves Emberek

Ma éjszaka útnak indulok először Horvátországba, majd Spanyolországba egy izgalmasnak ígérkező útra, gyalogtúrára. Remélem sikerrel járok, már ami azt illeti, hogy jól fogom érezni magam, bár ebben őszintén szólva nincs kétségem. Már épp ideje volt, hogy kimozduljak kicsit az országból, ha visszatérek, nagy valószínűséggel valami beszámolóféle is várható, majd meglátom mikor és hogyan. 

Ugyanakkor addig érthető módon nem fogok tudni munkákat vállalni, és beláthatóan Október közepétől-végétől fogok újra Budapesten tartózkodni, talán egy kisebb műhellyel is egyetemben, de ez egyelőre még vágyálom. Ha valakinek sürgős javítanivalója lenne, annak azt tudom javasolni, hogy írjon nekem nyugodtan, ugyanis íméljeiteket továbbítom egy olyan címre, amihez volt tanulótársam is hozzáfér, így ő tud segíteni, ha van rá igény. Három éven keresztül együtt dolgoztam vele, tudom, hogy megbízható ember, és kiváló hangszerész. Szóval továbbra is tellvilmos.a.postas@gmail.com és a viszontlátásra mindenkinek.

2013. július 22., hétfő

Lignatone Jazzgitár és az ő nyaka

És megint eltelt majd egy hónap mióta legutóbb tiszteletemet tettem itten a blogon... Voltaképpen most épp uborkaszezonszerűség van, legalábbis ezt tapasztaltam az előző években is nyáron, ilyenkor a zenész játszik, akármilyen is a hangszer. Én meg különböző alkalmi munkákban tobzódom, meg készülök egy nagy útra, amiről majd a maga idejében beszámolok. Közben történt egy csomó minden, például a lomgitárral kapcsolatban, de arról majd külön bejegyzést fogok csinálni, mert érdemes. Most pedig egy még jóval korábban elkészült munkám jöjjön, pontosabban egy javítás. Egy cseh Lignatone gyönyörű jazzgitárról van szó, aminek amolyan teljes felújítását végeztem.

Egy nagy probléma volt a hangszerrel, mégpedig, hogy a nyakban nincs merevítőpálca. Ennek következtében az a helyzet állt elő, hogy a nyakban lévő hosszanti homorulat túlságosan nagyra nőtt, amit egy furcsa megoldással kompenzáltunk végül. Fém merevítőpálcát rakni a nyakba meglehetősen költséges és bonyolult művelet lett volna, nem beszélve arról, hogy az eredeti fogólapot már nem tudtam volna használni, aminek pedig például a berakásai elég egyediek és gyönyörű anyaga van. Így aztán az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha egy ellenfeszített keményfával spékelném meg a nyakat hátulról, így kellően merevítve azt, és a rétegeltség miatt a vetemedéstől sem kell a későbbiekben tartani.

Nos hát ezt az elvet láthatjátok megvalósítva a következőkben. A merevítésen kívül még újrapácoltam/lakkoztam a nyakat, valamit újraszegélyeztem a fejet, új kulcsokat, hangszedőt, húrtartót szereltem fel, szóval meglehetősen új köntöst kapott a hangszer. Egyébként a Lignatone a csehek gibsonja, mármint a felső kategória gitárokból, ami egyértelműen érződik a hangszer kidolgozásán, ha már az anyagokon nem is annyira, mert a nyak továbbra is a tőlük jól megszokott bükk, de mégsem mondanám, hogy tuskóhangja van a hangszernek.

Na így festett a gyönyörűség érkezésekor. Gazdája elmondása szerint nem tudott ellenállni neki, a helyzet az, hogy én se tudnék. Nem gondoltam volna, hogy a csehek ilyen szép hangszereket is képesek voltak csinálni (és ha meg képesek voltak, akkor mért van olyan sok rossz Cremona? - persze tisztelet a kivételnek!)
Az eredeti fejkidolgozás. A hangszer tulajdonosa szerette volna fényes feketére fújni a fejet, így a gibson imitáció berakástól is búcsút vettünk.
Valószínűleg már nem gyári eredetű vágások és más finomságok sok helyen akadtak a hangszeren
A plusz nemkívánatos rezonátorként funkcionáló húrtartó is cserére került.
Az eredeti hangszedő és híd, szintén később cserélve lettek. Az utóbbi amúgy nagyon szép darab ébenfából.
személyes kedvenc a filctolldarabokból alkotott koptatótartó láb
és ikertestvére
a koptató szintén szemet gyönyörködtető oldalsó felfüggesztése
És az ok, amiért a hangszer gazdája a nyak újrapácolására és lakkozására szánta el magát. Nem igazán sikerült szépen elválasztani a feketét a fehértől. Ez a festés amúgy már szintén nem gyári.
A hangszer nyakbeillesztése valószínűleg a nem megfelelő húrok túl nagy húzása miatt már egyszer átesett egy komoly javításon, aminek eredményeként visszakerült a helyére, de például a tető egy kicsit deformálódott, és a szegély is meg lett vastagítva a hát és káva találkozásánál.
A régi kulcsok, és a lyuk, ami nem tudom, milyen célt szolgálhatott eredetileg...

A festés a fej felőli végen
És a lakk minősége...
néhol konkrétan nem is volt filmréteg...
Elsőként tehát leszereltem a cserés alkatrészeket, lemaszkoltam a testet, hogy annak ne sértsem meg a lakkozását, majd elkezdtem lecsiszolni a nyak lakkját, illetve a rámázolt fekete festéket. Közben rájöttem, hogy mire fel is volt feketére festve a fej hátulja és a nyaktő, ugyanis mindenféle csiszolási, kidolgozásbeli és javítási hibák tűntek elő, amiket aztán csak elég fáradságos munkával sikerült úgy-ahogy láthatatlanná tennem. A képek nagyon beszédesek:

Mint valami söréttel kilyuggatott házfal...
A fekete foltok azokat a helyeket jelölik, ahol az előző javítókollégának nem sikerült egyenletessé csiszolnia a felületet a nyaktő többi részével..
Érdekes, hogy a nyak test felé benyúló részét nem bükkből, hanem fenyőből készítették, ebbe is szép mély hibák maradtak, például a fekete vonal
A nyak állapota csiszolás után
És elkezdtem elkészíteni a korábban már említett famerevítés helyét marógéppel.
Egy darabig tudtam egyeneset marni egy vezetőfa segítségével de a nyaktő hajlása miatt nem tudtam teljes hosszúságában elkészíteni a vájatot a marógéppel
A fennmaradó körülbelül tíz centit kézzel kellett kivésni
De először egy furatot készítettem megfelelő mélységgel, hogy a végpont biztos legyen
bükköt vések
A vésés után pedig egyenletessé kellett dolgozni a vájat alsó felületét, amihez először mélységjelző furatokat csináltam, így jól látszik, hogy mennyi anyagot kell még elvenni
A kismaró saját állóadaptere sajnos nem volt használható, így csináltam hozzá egyet, ami megfelelt a célra. a menetes vége a szerszám testének szépen belevájta magát az erdeifenyőbe, így állítható is volt, és pontos is.
Végül aztán egy formafával csiszolással finomítottam az alsó felszínt, hogy egyenletes legyen.
A keményfa merevítés anyagát tekintve wenge, ami egy nagyon kemény egzotikus fafajta jellegzetes csíkos fekete-sötétbarna mintával. Nekem egy basszusgitár fogólapból volt maradék, ebből készítettem el a merevítést. Úgy alakítottam ki a formáját, hogy nagyon enyhén ék alakú legyen, ahogy a vájat is ilyen lett, így pontosan illeszkedtek egymáshoz. Emellett az alsó felületét a betétnek hosszában domborúra dolgoztam ki, hogy a ragasztáskor és az ezt lehetővé tevő beszorításkor visszafelé ható húzóerőt fejtsen ki a nyakra, nagyjából úgy, mint egy enyhén meghúzott pálca. A módszer egyébként eddig bevált, a nyak visszakapta egészséges görbületét. 

A wenge anyag
A kidolgozás végső állomása felé
bepróbálgatás
Ezen a képen a nyak fogólap felőli homorulata látszik, ami túl nagynak bizonyult. Emellett sajnos az is látszik, hogy hiába szegélyes a fogólap, így is csak átvágták a bundok lábának... Így van ez, ha nem akarnak sokat dolgozni a hangszerészek...
A betét domborulata
ragasztás előtt
ragasztás. fontos, hogy úgy szorítsam be, hogy mindenhol felfeküdjön a betét, vagyis hogy a beledolgozott homorulat egyenessé feszítésével létrejöjjön a nyakat visszahúzó erő
Száradás után jöhet a ledolgozás
szintben
szép lett az illeszkedés is
Miután elkészült a merevítés, jöhettek elsőként a kozmetikai munkák, vagyis a különböző egyenetlenségek, lyukak lehetőség szerinti betömése, eltüntetése, valamint a fej felső felületében a berakás helyének feltöltése. Ezekhez a munkákhoz három anyagot használtam. A később színre fújt felületet (a fej felső lapját) üvegszálas autós gittel (műgyantával) kentem ki, ennek előnye, hogy szépen tömít, csodálatosan csiszolható, és nem ugyanúgy fogja a festék, mint a fát. Ahol pedig átlátszó lakk került a fára, ott a lyukakat kipuskáztam lehetőleg azonos anyagú facsapokkal. A szabálytalan mélyedéseket bükkporos faragasztóval kentem ki. Ezek után (újabb csiszolás persze előbb) lepácoltam a nyakat. Az volt az elképzelés, hogy az egész hangszernek sárga-fekete-króm lesz az alaptémája, és ehhez próbáltam igazítani minden alkaltrészt. Így a nyakat a testhez hasonló sárgára pácoltam, a merevítés látszó részét pedig feketére. 

itt a puska apuska - szólt a gimnáziumi fizikatanár szóvicce
Az új kulcsok miatt a nekik szánt lyukakat a felső oldalon ki kellett bővíteni
kismaróval és fúrógéppel sikerült is megoldani
A kitisztított fej, most már inkább mint egy ásatási terület.
A berakás és  szegély eltávolítás közben
puskázás és tömítés minden mennyiségben
A nyaktőnél egy óriási hézagot kellett kitölteni, amit ráadásul kitisztítani sem lehetett rendesen, mert túl mélyre száradt benne a fekete festék, talán ez is volt az oka a nyaktő lemázolásának...
Autós műgyanta, a tömítések legjobb barátja
szintbe dolgozva, sajnos a színárnyalat sosem lesz ugyanolyan, de így már jóval kellemesebb látvány
a felső oldalon ugyanez
A nyaktőnél egyébként látható felül egy sárgás folt, ami szintén valamilyen tömítő vagy alapozó anyag akart lenni, de olyan mélyen beleivódott a fába, hogy nem is lehetett komolyabb alakváltoztatás nélkül kiszedni a fából, így csak a ác fogja rejteni.

A fej színrefújása
és megcsiszolva. egyébként sima spré kiszerelésű akrilfesték.
Majd következett a fej körbeszegélyezése, illetve még előbb a próbálkozás a magasságának csökkentésével - első körben nem sok sikerrel
Végül a marokgyalum húzott ki a pácból
bandázsolás minden mennyiségben
És a végeredmény
A nyak és a merevítés új páca

Még a lakkozás előtt kellett gondoskodnom az új oldalpozíció-jelölőkről
A pácolást egyébként szeszes alapú fapáccal végeztem, figyelve arra, hogy mindig csak éppen nedves és ne csöpögős legyen a rongy, amivel a festékanyagot felviszem, ugyanis akkor könnyen foltosodhat a fa. Ahogy én tapasztaltam legalábbis ennél a világos színnél nincs szükség semmilyen külön alapozásra, a felület legyen zsírmentes, és necceljük fel párszor mielőtt pácoljuk. Najó ezt azért megmagyarázom. A neccelés egy olyan módszer, amivel azt akadályozzuk meg amennyire csak lehetséges, hogy nedvesség hatására a fa felszíni, elvágott rostjai felkunkorodjanak. És hogy mivel akadályozzuk meg ezt? Természetesen azzal, hogy nedves ronggyal áthúzzuk a fát, amitől felhajlanak a rostok, vagyis elérjük, amit nem szeretnénk elérni. Ezután finom csiszolópapírral a már száraz fát áthúzzuk, így letörve a felhajlott rostokat, majd ismétlünk tetszés szerint két-három, vagy akár öt alkalommal. A neccelés sosem lesz tökéletes, de nagyban megkönnyíti a későbbi felületkezelést.

Ami a fej szegélyezését illeti, ott megint szenvedtem egy sort a pillanatragasztóval, ami alig akart megkötni, de végül hajlandó volt több órás száradás után megtartani a műanyag szálat. szerencsére. Miután végeztem a fenti képeken látható dolgokkal, a következő amit csináltam, a lakkozás volt. Emiatt újfent köszönetem Ákosnak (linkeknél megtalálható blogja), amiért ismételten rendelkezésemre bocsátotta a lakkozókamráját, ami folyamatosan fejlődik, és már van szűrőmaszkom is, úgyhogy nem instant idegsejtvadászatot tartok lakkozások alkalmával. Csúnya dolog lenne nyáladzó hülyévé válni azért, mert a nitrohígító kioldotta az idegsejtjeim összeköttetéseit védő anyagokat... De talán nem fogok.

A lakkozást amúgy mint az előbbiekből is talán kiviláglik nitrocellulózzal csináltam, több rétegben, visszacsiszolással, és végül felpolírozással. Ezután következtek a különböző alkatrészek felszerelései, és beállításai, mint a híd, a húrtartó, a koptató tartólábai. A hangszer részt vett még egy síkolás-profilozás, finombeállításban, és egy nulladik bund, valamint felsőnyereg cserében. Ezek már többször bemutatott munkák, úgyhogy most csak a képeket mutatom róluk:

mielőtt nekiállok a lakkozásnak persze eltakarom a nem lakkozandó részeket.
És az első rétegek egyike
rámászik a cellulóz a fára
Végül egy tisztességes száradási idő után kibontjuk a karácsonyi csomagolást
És jöhet a polírozás előtti végső csiszolás 800-as, vagy 1200as papírral a felület finomságától függően
csisz
Úgy beszéltük meg a hangszer gazdájával, hogy azért némi élő jellegét meghagyjuk a merevítő betétnek, és nem töltöm ki teljesen a fa edényeit a lakkal, hogy látszódjon, hogy tényleg fa.

És a polírozás után


még a bükk is tud szép lenni

kamera által homályosan
kamera által világosan
a koptatólap új tartólábának alapanyaga
és a bele fúrt lyuk elkészítése - ó a régi szép idők, amikor még volt állványos fúró
a láb
És a fej végleges kinézete az új kulcsokkal, az álpálcatakaróval és az új felsőnyereggel
Az új húrtartó a helyén
Nulladik bund csere után
az újrasíkolt, profilozott bundok és a szép anyagú fogólap
és most valami egészen más - fej furcsa rövidülésben
Az új híd alapja, ez is feketére lett pácolva, és persze a tetőhöz igazítva
Az indigó vagy a kréta jó segítség a domborítás lekövetésében
beállított híd

Így szép lassan minden apró részlet összeállt és elkészült ahhoz, hogy újra megszólalhasson a hangszer, immár kényelmesebben és tisztábban, mint előtte. Szokás szerint készült egy kis videó a hangzásról, a fényképezőgép tartásáért köszönet Ritának! Szerintem bármilyen nagy jazzgitár gyártó megirigyelhetné ezt a hangszert, ami bár valószínűleg kapott az idők során hideget-meleget, és nem is a legminőségibb anyagokból áll össze, mégis egy olyan zeneszerszám, amit rohadtul nehezemre esett lerakni... Ez van, azért a csehek is tudnak valamit! Jöjjön most egy pár kép az elkészült hangszerről és a videó.


pózolj gitár, szomszéd házzal



egy tekintélyes hátsó

és még jól is állnak neki ezek a kulcsok
És a nyaktő nehezen retusálható részeivel egyetemben, legyen ez a zárás.
És íme a hangzás, ami egyébként kötelező gitároktatásaim terméke, egy Joe Pass gitáriskolai darab részlete, ami Blues intro névre hallgat. A húrok húrtartó és híd közti részein látható filcdarab a kellemetlen mellékzöngéket hivatott tompítani, amik sajnos az ilyen típusú gitároknál könnyen jelentkeznek...