Búcsúzás a budaörsi műhelytől

Még jó darabig nem lesz szépen berendezett rendes műhelyem Pusztaszabolcson az egyéb teendőim miatt, de már dolgozni szerencsére tudok, még ha a szerszámok többsége dobozokban és rögtönzött polcokon van is. Nem mondom, hogy könnyű időszak ez, főleg, hogy fogalmam sincs, meddig fog tartani, de az egész ház rendbehozatala nagyon nagy falat, így fel kell osztanunk kisebbekre.

Mindenesetre egy korszak lezárult. A kis budaörsi lakásműhelyt összepakoltam és leszállítottuk Pusztaszabolcsra. Rengeteg érdekes és szuper hangszer megfordult nálam Budaörsön, ennek szeretnék most emléket állítani a következő összeállításokkal, amiben a - mondhatni - cégéremmé vált szerszámfal előtt láthatóak a javított/készített hangszerek. (az utóbbi voltaképpen egy hangszer, a langspil). Két évet laktunk Budaörsön, ezalatt több mint 160 hangszer járt nálam, nagyjából öt naponta egy hangszer. Ezek közül sok teljes átalakításon vagy felújításon esett át, egyeseket pedig csak beállítottam. Igény lett volna még többre is, de erőforrásaim sajnos nem végtelenek. Nagyon köszönöm nektek, hogy létrejöhetett a budaörsi műhely, és most a pusztaszabolcsi, hálás vagyok, hogy olyan munkát végezhetek, amibe nem fásulok bele, és szeretettel, lelkesedéssel tudom csinálni a nehézségek ellenére.

És akkor jöjjön az összeállítás a hangszerekről:

a gyors verzió

Langspil - így készült

Szilos András barátom révén egy izgalmas és komoly megbízatást kaptam: készítsek langspilt Dunajcsik Mátyás számára. Örömömre szolgált, hogy a kalandos életű író Izlandon töltött idejének megörökítéséhez én is hozzájárulhattam ezzel a hangszerrel, és izgatottan várom, hogy a jövőben milyen szerepet kap életében  ez az izlandi eredetű, magyar származású zeneszerszám. (Mátyás munkásságát többek közt a facebook.com/dunajcsikmatyas oldalon követhetitek nyomon.) Az előző bejegyzésben a hangszer, és a rajta megjelenő szimbólumok történetével és összefüggéseivel ismerkedhettetek meg. Ma a készítéséről fogok mesélni.

A langspil hangszerészeti szempontból nagyon hasonlít az itthon is jól ismert citerához, de van néhány fontos különbség. A langspil zárt rezonátorral (testtel) rendelkezik, illetve mindössze három húrral, ezek együttesen pedig lehetővé teszik, hogy a rezonáns (tető) igen vékony legyen, ami húronként nagyobb hangerőt, érzékenyebb megszólaltatást, illetve gazdagabb hangszínt eredményez. A játékmód is meglehetősen különbözik a két hangszerfajtán. A citerát kizárólag pengetéssel szólaltatják meg, a langspilen pedig egyaránt játszottak vonóval, ütővel - mint a cimbalmokon - vagy akár pengetéssel, de legelterjedtebb a vonós megszólaltatás. Ezektől függetlenül mindkét hangszert előszeretettel alkalmazzák népdalkíséretre. Eredetileg a langspil bundozása is diatónikus volt, és a háromból egy húr alatt helyezkedtek el, így ezen az egyen lehetett dallamot megszólaltatni, a másik kettő a kíséretre szolgált. A modern változatokon már kromatikus bundozás kapott helyet, így a harmonikus hangokon kívül már a disszonánsabb, nem annyira magától értetődő hangzatok is elérhetőek. A citerákon máig inkább a diatónikus megoldás az elterjedt, de itt két húrkórus felel a dallamok megszólaltatásáért. Mindkettő ugyanarra az alaphangra van hangolva, de míg az egyiken egy dúr skála hangjait szólaltathatjuk meg, a másikon az ebből kimaradt félhangokat lehet előcsalni, így tehát itt is létrejön a kromatika, csak két külön húrkóruson. Az összehasonlítást nem akarom ennél tovább folytatni, ezzel igazából az volt a célom, hogy mindenkinek ismerős kontextusba helyezzem ezt a tőlünk távoli népi hangszert. Itt az ideje rátérni a készítés folyamatára.

A munkám alap forrását Michael J. King angol hangszerész langspil tervei képezték, de - mint később kiderült - túlzott elvárásokat támasztottam ezekkel kapcsolatban. Tulajdonképpen az alap méretezéseken kívül nem nagyon tudtam mire használni a rajzokat, mivel az arányok többnyire nem stimmeltek, és egyes adatok is helytelenül voltak megadva. Mindez persze helyére került, amikor Mezei János vonós hangszerészmester rádöbbentett: sokkal inkább vázlatként kell látnom a kapott anyagot, mint kész tervrajzként (népi hangszerkészítésről lévén szó, ami eleve sokkal nagyobb szabadságot enged a készítőnek, mint mondjuk egy hegedű). Ezek után nem esett nehezemre a hiányzó adatokat saját elgondolásaim szerint pótolni, illetve felszabadultam a teher alól, hogy azt a hangszert készítsem el, ami a tervekben szerepelt (ez amúgy sem sikerülhetett volna). Így már szabadon változtattam néhány olyan megoldáson, ami nekem nem felelt meg. Még annyi különlegessége van az általam készített darabnak, hogy a hagyományos jobbkezes helyett ez a gazdájához igazodva balkezesnek készült.

A hangszerkészítés első lépése tehát a tervezés volt, felmértem, én milyen arányokat, méreteket szeretnék használni, vázlatokat készítettem, és kitaláltam, az egyes alkatrészek mekkorák legyenek. Kisebb változtatások még becsúsztak a készítés közben is, ha úgy tűnt jónak, de az alapvetéseket előre próbáltam tisztázni.

a langspil tető és hát kinagyolása zongorarezonánsból

A langspilek rezonánsának és hátának anyaga lucfenyő, sőt a régebbi daraboknak a kávája is ebből készült. Az enyém, illetve a modernebb darabok jó része jávor kávával készül. A tető és hát anyagának egy régi bécsi zongora rezonánsát használtam fel, már évek óta gondolkodtam rajta, hogy milyen hangszerre lenne jó. Akusztikus gitár méretet nem adott ki, ezért eredetileg valamilyen ukulelében gondolkodtam, de aztán jött a langspil, ami nagyon jól elfért a zongorarezón, így végül itt találta meg a helyét ez a régóta tartogatott anyag.

a jövendőbeli tető és hát

Gustav Hofbauernek remélhetőleg nincs kifogása az ellen, hogy hangszerének lomtalanításból megmentett része újra zeneszerszámban keljen életre.

 A kávák, illetve az alsótőke és a fej is - mint említettem - jávorból készült, ezeket egy évek óta nálam száradó régi pallóból vágtam ki. A kávának szánt anyag szép tükrös metszetű, vagyis az évgyűrűk merőlegesen állnak a vágási felületre. A képeken a palló darabjának síkolása látható, hogy aztán szalagfűrészen vékony szeleteket lehessen belőle vágni.

A langspilről - Dunajcsik Mátyás tollából

Akik követik a facebook oldalamat, már sokszor találkozhattak képeken a langspillel, a hangszerrel, amit az utóbbi hónapokban sikerült elkészítenem. A következő bejegyzésben a készítésről fogok írni, de most abban a szerencsében van részem, hogy a hangszert, illetve annak történetét, maga a gazdája fogja bemutatni, Dunajcsik Mátyás író és műfordító. Aki még nem találkozott vele, facebook oldalán lelhet információkra munkásságáról, de aki jártas a hazai irodalmi életben, annak valószínűleg nem kell bemutatnom. Én a langspil készítése kapcsán ismerkedtem meg vele, és nagyon örülök, hogy így hozta a sors, neki köszönhetitek a most következő bemutatást:

Amikor pár hónappal ezelőtt világossá vált, hogy két év után el fogom hagyni Izlandot, ahol ez idő alatt izlandi nyelvet és kultúrát tanultam a helyi egyetemen egy ösztöndíjprogram keretében, tudtam, hogy valami mást is szeretnék magammal vinni ebből az országból azon a három-négy bőröndnyi könyvön kívül, amit összegyűjtögettem a tanulmányaim során. Valamit, ami a könyvekhez hasonlóan a világ bármely pontjáról hozzáférést biztosít a számomra ahhoz a szellemi térhez, amit az izlandi kultúra jelent, ugyanakkor a könyveknél sokkal zsigeribb, kézzelfoghatóbb módon teszi ezt. Mint például egy hangszer.

A langspilről, erről a speciálisan izlandi népi hangszerről már korábban is sokat olvastam, és sokat álmodoztam arról, hogy egyszer egy sajátom is legyen. Ahogy azonban kicsit közelebbről elkezdtem foglalkozni a dologgal, hamar kiderült, hogy bármilyen fontos helye is van az izlandi népzene történetében, ma már alig lehet működő példányt találni belőle, és az egyetlen ember, aki Izlandon a készítésével foglalkozik, csillagászati árakon dolgozik. Ezért örültem meg nagyon, amikor egyrészt megtaláltam a langspil egyik modern verziójának megvásárolható tervrajzait egy angol hangszerkészítő honlapján, másrészt pedig az egyik gyermekkori jóbarátomon, Szilos Andráson keresztül eljutottam Mészihez, aki szerencsére a számomra is megfizethető áron vállalta el a hangszer elkészítését a tervek alapján.

Hónapokon át egyeztettünk a részletekről miközben én az Izlandról való elköltözésünket intéztem, és végül, hála az utolsó hetek megfeszített hajrájának, pontosan időben el is készült a hangszer, amit még épp át tudtam venni személyesen Budapesten, mielőtt tovább indultam volna a következő székhelyemre, a németországi Solitude kastélyba, ahol jelenleg egy irodalmi ösztöndíjjal töltök el három hónapot. Vagyis, ironikus módon, a poggyászomban magammal vitt legizlandibb tárgy valójában soha nem járt Izlandon – de talán jobb is így. Azóta rájöttem, hogy az izlandi langspil magyarországi elkészítésével valójában épp ugyanazt vittük véghez, csak épp a fizikai valóságban, amit én magam már évek óta csinálok szavakkal a versfordításaim során. Hiszen amikor egy izlandi verset fordítok magyarra, annak ellenére, hogy én magam is magyar vagyok és magyar anyagból, a magyar nyelvvel dolgozom, minden erőmmel arra törekszem, hogy a végeredmény formájában, struktúrájában, és főleg hangzásában a lehető legazonosabb legyen az izlandi eredetivel. És Mészinek azt hiszem, egészen pontosan ezt sikerült elérnie az első magyar langspil elkészítésével

A jelenlegi dolgozószobám a Stuttgart melletti Solitude kastélyban. A falon izlandi térképek, alattuk a könyvek, oldalt pedig a langspil. Alatta az elkészült hangszer a dobozában.

Ahelyett azonban, hogy további ódákat zengenék Mészi munkájáról, az alábbiakban inkább igyekszem összefoglalni mindazt, mit a langspilről tudni érdemes, a végén pedig szólok néhány szót majd a mi hangszerünkre feltett szimbólumok jelentéséről és jelentőségéről is.